Internet detox

Az elmúlt időszakban részemről nem igazán volt bejegyzés, ennek egyrészt az egyre közeledő szorgalmi időszak vége az oka, másrészt pedig az, hogy nem voltam internet közelben, ugyanis kórházba kerültem. Szerencsére csak nyolc napot kellett bent töltenem, annak ellenére, hogy a betegségemből még legalább egy hónapig tart a teljes a felépülés, de ez alatt az idő alatt sok dolgot tanultam.

Az első és legfontosabb dolog az volt, hogy engem nem zavar, ha nincs netem. Első nap letudtam a kötelező e-maileket és helyzetjelentéseket tanároknak és barátoknak a mobilnetem segítségével, majd jött az sms, hogy elhasználtam a netem 80%-t arra a hónapra már. Akkor egy kicsit megijedtem, ugyanis bár én megvagyok net nélkül, de a világ nincs meg. Hogy ezt, hogyan is értem? Lássuk csak...

A kórházba kerülés igen rossz időpontban sikerült -na nem mintha erre lenne megfelelő alkalom-, de éppen Erasmusos papírok intézése közepette voltam, ami egyébként kezdte felemészteni minden idegsejtemet és meg vagyok arról győződve, hogy ez a plusz idegtépő stressz is segített a betegségnek, hogy kórházba juttasson. Na, de ekkor volt az első pillanat, amikor elgondolkodtam, hogy alapvetően semmilyen egyetemmel kapcsolatos dolgot nem tudok elintézni internet nélkül. A tanáraimat se tudom elérni, ahogy egyéni tanrendet se tudok igényelni, sőt, semmilyen hivatalos dokumentumot nem tudok megcsinálni. Arról, hogy a tananyagról is lemaradok már ne is beszéljünk. 

Itt kezdtem el azon gondolkodni, hogy hogyan vehette át ennyire az életünket a technika. Persze, az internet gyors és könnyű rajta ügyet intézni... igen... de mi van, ha nem tudsz netkapcsolatot létesíteni? Mi van, ha teljesen meg vagy lőve? Szívességek útján kell intézkedned, mert a papíralapú ügyintézés már túl mainstream? Ez normális? Szerintem nem. Szeretem a technikát, használom mindennap, most is egy netes felületen pötyögök nektek, mégis nevetségesnek tartom, hogy extrém esetekben sem megengedett az, hogy postán feladva papíron töltsünk ki bizonyos jelentkezéseket, hanem csak neten lehet. Utalok itt például az érettségis egyetemi jelentkezésre is. Persze, ez lesz a jövőnk, a technika, de jelenleg egy köztes időt élünk és nem, nincsen a kórházakban internet és nem tudsz intézkedni, így határidőkről maradsz le és téged szidnak utána, hogy te nem jelentkeztél időben. 

Szerencsére semmi határidőt nem csúsztam le, ne ijedjetek meg, de megtörténhetett volna, ha nem engednek ki még a határidő lezárta előtt néhány nappal. Viszont miután hazaértem tudjátok mit éreztem? Hogy elszáguldott mellettem az élet. Böngésztem a rengeteg olvasatlan e-mailt és olyan dolgokról maradtam le, amik érdekeltek volna, de lezárult azoknak a jelentkezési határideje. A rengeteg hírről, blogbejegyzésről, instagram képről és youtube videókról pedig már ne is beszéljünk. A facebook értesítések átböngészése se volt kellemes. 

A kórházban az internet detox sok mindenre megtanított, illetve sok mindenre hívta fel a figyelmemet, annak ellenére, hogy bosszúságot okozott a nevetségesen béna ügyintézésekkel kapcsolatban. És, hogy mit tanultam? Csupa jó dolgot:

- Még mindig imádok olvasni és egyre jobban megy a keresztrejtvényfejtés.

- Könnyebb a tanulnivalóra koncentrálni, ha nincsen mi elvonja a figyelmedet. Bizony, sajnos a net túl nagy hatással van a mai generációra, többek között rám is, de net nélkül gyorsabban ment a tanulás.

- Nyugodtabb lettem. Nem viccelek, kikerültem a stressz faktorokból azzal, hogy el voltam vágva az internettől. Nem idegesített a nevetségesen béna Erasmusos ügyintézés, hogy senki sem adja ki Belgiumban a lakását félévre és folytonos elutasító válaszok jönnek, hogy ők csak egy évre fogadnak diákot (azok is, akik Erasmusos diákokra specializálódtak, csak, hogy meglegyen a tökéletes irónia). Nem ért el semmi, ami fel tudott volna húzni, ezáltal lenyugodtam és nem pörögtem, mint egy mérgezett egér, ahogy az utóbbi időben tettem.

- De a legeslegfontosabb tanulságom az, hogy a szeretteidre internet nélkül is számíthatsz. 

Édesanyámék, amint meghallották a hírt, mindent eldobva száguldottak le hozzám Debrecenbe, hogy ott legyenek és támogassanak, illetve, hogy megkönnyítsék a kórházi létem, amennyire az csak lehetséges. Nagyon sokat számított, hogy ott voltak, szükségem volt rájuk és nagyon szeretem őket, ahogy nagymamámat is, aki szintén leutazott hozzám.

Ha Szimi nincsen ott velem, nem tudom, hogyan jutottam volna be a kórházba, annyira rossz állapotban voltam. Ő végig tartotta bennem a lelket és segített, ahol csak tudott. Külön köszönöm neki itt is, hogy sosem kezelt betegként a látogatásai alkalmával, hanem ugyanolyan volt, mint máskor, sokat jelentett. 

Szimi mellett még sok barátom látogatott meg, volt, aki többször is, hogy ne érezzem magam egyedül és szórakoztattak, volt, akivel még telefonon is majd egy órát beszéltem. Ezek a számukra apró dolgok nagyon sokat számítottak és segítettek nekem. Nem lehetek elég hálás a fent felsorolt embereknek, hogy az életemben vannak, szeretnek és törődnek velem. Nagyon sokat jelentett, hogy volt kikre támaszkodnom annak ellenére, hogy a világom teljesen kifordult önmagából, ők szilárdan benne maradtak. A hála és a köszönöm nem írják le azt az érzést, amit érzek. Persze ilyenkor lehet mondani, hogy a viselkedésük természetes dolog, de ez a természetes dolog nagyon sokat számított. 

Néha igenis megéri eltűnni az internet világából és a szeretteinkre, illetve magunkra fókuszálni. Jót tesz az emberi kapcsolatoknak és jót tesz a lelkünknek is. Csak ajánlani tudok egy-egy néhány órás internet detoxot mindenkinek, de a telefon után se nyúljatok. Vegyetek elő egy társast vagy kártyázzatok, ha épp szórakozásra vágytok, szerintem nem bánnátok meg :)

Remélem, ti pedig nem bántátok ezt a nagyon személyes hangvételű bejegyzést, de úgy éreztem, hogy ki kell írnom magamból ezeket, mégha kicsit összeszedetlen is lett a bejegyzés.

Nagyon puszillak titeket, Eni