Élménynapló Bulgáriából - 2. fejezet: Szozopol - Óváros

Mint ahogy az első részben is írtam, ezt a kis beszámolót három részesre terveztem. Úgyhogy most Szozopol óvárosáról fogok írni nektek :)

Talán egy keddi napon fedeztük fel az óvárosi részt, ami meseszép. Sőt volt egy piac is kicsivel előtte az odaúton, amolyan nagyon mini józsefvárosi :D, ahol a zöldségesnél többször is megálltunk gyümölcsért, ill. óriásparadicsomért. Ez a paradicsom náluk tényleg teljesen más, akkora, mint a kézfejem, sőt ha felvágod, teljesen egybemarad. Bár csak anyumék kóstolták, mert én nem szeretem, de elmondásuk szerint nagyon finom volt. 

Ugyanitt vettünk még egy csomó más gyümit is, többek között fehér húsú barackot, ami ne tudjátok meg milyen isteni. Aki esetleg követ instán, láthatta is, milyen kinézetre :)

Az óvárosi részt igazából tök véletlenül találtuk meg, bár konkrétan azt kerestük :D Az egész úgy volt, hogy elindultunk a kikötő felé, ahol az említett piacra is ráleltünk, majd mikor visszafelé jöttünk az egyik nyíltáblán megláttuk az Ancient town feliratot, és akkor már tudtuk, merre kell mennünk.

Taxi helyett lovashintó :D

Sajnos ilyen szozopoli körbevezetésen nem vettük részt, annyit tudok csak róla, hogy ez a bolgár tengerpart legrégebben lakott települése, melyet még a milétoszi jón görögök alapítottak szakmájuk főistenének tiszteletére Apollónia névvel. Később jöttek a rómaiak, de ekkora már gazdagsága lelohadt. Természetesen idővel a kereszténység is utat tört magának ide, ezért az Apollónia név, antik istent dicsőítése révén, nem maradhatott, így ekkor lett a város neve Szozopol, mely jelentése görögül : üdvösség városa.

Mivel Bulgária sem maradhatott ki a törökök hódítására váró területek közül, így Szozopol is török fennhatóság alá került 1453-ban. Bár itt tovább maradtak mint nálunk, több mint 400 évig. Ennek nyomát őrzik az óváros jellegzetes házai: a téglás alj, gerendás felső szint. A felső részt pedig azért csinálták jobban kiugróra, hogy a lovaskocsik el tudjanak férni alatta a szűk utcákban.

Egy kis kitérő: már mikor jöttünk át a bolgár határon, akkor feltűnt nekünk, hogy ki nem állhatják a törököket. Pl az előttünk haladó törökkel annyit szívózott a határnál a nő, hogy csak na. Még helyet is cseréltetett velük a sofőr ülésre stb.. Mi bezzeg lazán átmehettünk. Gondolom megmaradt a törökök iránti ellenszenv (?)

Hazafelé pedig... hát ne tudjátok meg. Tudni kell a törökökről, hogy a családtagok közül páran kimennek külföldre dolgozni. Jelen esetben Németország, Ausztria, Hollandi fogadta még őket be anno. Persze a család gyarapodik, jó sokan lettek. Nem is ez a lényeg. Hanem, hogy nyáron, mikor vége a sulinak, szabadságolás stb.., felpakolják az egész családot, és irány vissza Törökország. 

Az odaúttal még nem is volt gond, alig kellett várakozni. Nem úgy mint a visszaúton. A 13 órás útból 21 órás út lett. Ugyanis kifogtuk pont a csoportos visszaindulásukat. Én ennyi törököt még életemben nem láttam, és a tetejében még bunkók is, nyomatják ezerrel a hülye dudájukat, mintha gyorsabban haladnának ettől a határőrök. Km-es sorok álltak az összes határnál, ill. Szerbiában ezeknél a díjkapuknál az autópályákon. Egyszerűen borzasztó volt. 

Viszont a bolgár határnál volt egy vicces pillanat is: apum személyijét olvassa a határőrös néni, erre: ,,Hmm, Lajos.... Kossuth Lajos?" Haha xD 

Persze voltak még nevetgélni valók a tengerparton is, pl. a műmájer és családja, de hát hol nincs ilyen :D A csávó folyton kiállt a tengerpartra, és mutogatta magát. Egyszer pedig elmentek a feleségével és  a fiával vízibiciklizni, de neki túl alantas meló volt annak a tekerése, úgyhogy azt anyuciékra bízta. Ő persze közben a csúszdán támaszkodott és természetesen mutogatta magát. Mindenesetre jókat szórakoztunk rajtuk :D 

Rengeteg ehhez hasonló vicces pillanatba ütköztünk még, de hát most nem akarom ezzel húzni az időt.

Mivel az idegenvezetésen nem vettünk részt, így sajna pl. a különböző templomok nevét sem tudom, ezért bocsánat. Viszont fotó az készült rengeteg, úgyhogy vigyázat, képáradat következik! ;)

Némelyik templom azért ilyen kicsi, mert mikor a törökök elfoglalták a helyet, megszabták, hogy egy lovas méreténél nem lehet nagyobb a templom. Neszebárban viszont az egyik ilyennél túljártak az eszükön, majd arról a következő részben írok :)

Olyan érdekes, mert a bolgárok kicsit olyanok, mintha belekezdenének valamibe, aztán csak úgy félbe hagyják, mintha egyáltalán nem érdekelné őket. Nem mondhatni el róluk, hogy maximalisták lennének :D Konkrétan rengeteg olyan ház volt, amin nem is volt szigetelés, csak úgy ott volt hagyva a betonszerkezettel és közte a téglákkal. És ezekben laktak is. De pl. a kátyúkkal se vesződnek sokat, kitöltik kisebb kövekkel. Ha pedig elromlik a zár, jó lesz a szigszalag is. A képen pedig egy jó kis terasz látható, legalábbis apa szerint ezt a funkciót töltheti be xD 

Ezt a mesés sziklás részt a séta során találtuk az óváros végében (?). Egyszerűen meseszép volt. Az egyik sziklához le is mentünk fotózkodni :D

Szegény cica majdnem bealudt :D

Ilyen emberi szobor eskü mindenhol van, de most fotózkodtam is vele :D
Még az egyik pisztolyát is elvettem a képhez :D

Ne tudjátok meg milyen isteni volt ez a görögdinnyés jégkása. És a nagy
csak 1,50 leva volt, ami kb. 240 Ft *-*

Egészen az utolsó napig vártam, hogy megízleljem eme csodás fagyi ízét. Bár az árát jól megmérték, ugyanis 1,59 leva volt 10 dkg, de egyszerűen annyira jó volt az íze *-* Amit a képen láttok, az egy 1 gombóc whiskeys, 1 gombóc meggyes sajttortás és 1 gombóc rágógumis fagyi. Legszívesebben az összeset megkóstoltam volna :D Egyik helyen kinder joyos is volt.

Hát ez volt az élménynaplóm 2. fejezete, már csak egy lesz, a neszebári, remélem szívesen fogadjátok majd :)

xoxo, Azu-nyan