Top Social

Halloween is in the house - avagy újra itt

2014. október 30., csütörtök
Sziasztok!

Hű, de rég volt, hogy írtunk volna erre a felületre, bevallom kicsit furcsa érzés most megint sorokat gépelni nektek. Sajnos, könnyen el tud szokni tőle az ember. Több, mint egy hónapos kihagyás után Azu-nyan és én visszatérünk a sötétségből és igyekszünk megint bejegyzéseket gyártani, de sajnos nem ígérhetünk semmit sem. Sajnáljuk, hogy csak így eltűntünk, de mint tudjátok elkezdődött az egyetem és elvitte minden időnket és erőnket. Bele kellett rázódnunk, új életstílust kialakítani és még háztartással is foglalkozni, mert valami ételnek kéne az asztalra kerülnie néha napján :) Bevallom nehéz volt az elején, de most már jobb a helyzet, ezért is van ez a ,,visszatérő" poszt. Amúgy érdekelne titeket bejegyzés az egyetemről vagy a városról? Mert lenne mit mesélnünk, az biztos :D



De most inkább térjünk is vissza a poszt eredeti témájához, holnap ugyanis itt a halloween :D Bár kicsiny országunkban nem vált hagyománnyá ez az ünnep, azért mi Sunnyval idén is sminkkel köszöntjük. Hisz nem is mi lennénk, ha nem ragadnánk meg egy újabb alkalmat arra, hogy megmutassuk, milyen lököttek is vagyunk valójában.

Már egy ideje terveztünk halloweeni sminket a blogra. Azu-nyant a sugar skull sminkek fogták meg, így ilyet kért tőlem, engem pedig a félkoponya arcfestés, ezért azt választottam. Bár szokásomhoz híven most is elbíbelődtem a sminkekkel vagy másfél órát, hogy aztán fotózás után felfedezzem mit kellett volna máshogy csinálnom, de ezen már meg se lepődtem. A nap fénypontja volt, amikor az utcára kimentünk ezekkel a maszkokkal, -hogy megfelelő környezetet keressünk a képekhez- és a házból kiérve egy biciklis pont akkor haladt el mellettünk, döbbenetében lefékezett, megfordult, megnézett minket, aztán odakiáltotta, hogy: ,,hű, de állat" :D

Persze nem csak ez az egy vicces pillanat adódott :D Már a kijutás a házból is bonyodalmakba ütközött, ugyanis természetesen ilyenkor jár-kel mindenki. Bár az első lakó elől még sikerült visszarohannunk a lakásba, a második már lecsapott ránk. Szerencsére a kölcsönös szívroham elmaradt, és még dicséretet is kaptunk :) Ám mondanom sem kell, hogy Sunny nagyon kis zsivány volt, nanoszekundumnyi másodpercek alatt képes volt gyorsan az ellenkező irányba fordítania a fejét, épp így esett a már említett biciklisnél is, aki az én arcomat látta meg először.







És egy bad, bitch face a végére, mert néha ilyen is kell xD





 



Ezek lettek volna a mi kis halloweeni sminkjeink, reméljük tetszett nektek :)

Ti hogy álltok a halloween témához? Kipróbálnátok valamelyik sminket?

xoxo, Azu-nyan és Sunny
10 megjegyzés on "Halloween is in the house - avagy újra itt"
  1. Eszméletlen jók lettek a sminkjeitek :)
    Én nem szoktam sminket készíteni halloweenra , inkább a csontvázas körmöt szoktam készíteni magamnak:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen, örülünk, hogy tetszenek :))
      Hm.. csontvázas mani, jól hangzik :D A töklámpásos körmöd láttam múltkor és az nagyon édes lett :)

      Törlés
  2. Istenien néztek ki lányok :)

    VálaszTörlés
  3. Komolyan lányok, annyira jól áll nektek ez a sminkfajta, mindig így kéne járkálnotok :P Szuperek lettek, és olyan jó, hogy írtatok bejegyzést, hiányoztatok :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak ne lenne macera minden reggel felkenni, este meg lemosni xDD Köszönjük szépen és jaj Szilvi, nagyon boldoggá tettél most minket, köszönjük ^-^ <3

      Törlés
  4. Fú, tényleg iszonyú jó lett!! Csatlakozom az előttem szólóhoz - tök jó, hogy újra írtatok:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh, nagyon szépen köszönjük! *-* Olyan jó érzést ezt hallani, nagyon boldoggá tesztek minket :)) köszönjük! ^-^

      Törlés
  5. Hello I'am Chris From France!!
    You Have A Wonderful Blog Which I Consider To Be Registered In International Blog Dictionary. You Will Represent Your Country
    Please Visit The Following Link And Comment Your Blog Name
    Blog Url
    Location Of Your Country Operating In Comment Session Which Will Be Added In Your Country List
    On the right side, in the "green list", you will find all the countries and if you click them, you will find the names of blogs from that Country.
    Imperative to follow our blog to validate your registration.Thank you for your understanding
    http://world-directory-sweetmelody.blogspot.com/
    Happy Blogging
    ****************
    Helló I'am Chris Franciaországból !!
    Van egy csodálatos blog, amely úgy gondolom, hogy bejegyzett International Dictionary Blog. Ön képviseli a Country
    Kérjük, látogasson el az alábbi linkre, és hogyan a blog neve
    Blog URL
    Operatív lízing Of Your Country Melyben Hogyan Session bővül a Country List
    A jobb oldalon, a "zöld lista", meg fogja találni az összes országok és ha rákattint őket, meg fogja találni a nevét, blogok ebből az országból.
    Rendkívül fontos, hogy kövesse a blogot, hogy érvényesítse a registration.Thank szíves megértésüket
    http://world-directory-sweetmelody.blogspot.com/
    boldog blog
    ****************

    VálaszTörlés