Eredeti tervem hétvégére a turai kastély megnézése lett volna. De aztán pénteken egy hirtelen ötlettől vezérelve bekapcsoltam a TV-t a híradóra, amiben pedig pont az abonyi állatkertről és az április elsején született két kis fehér oroszlánkölyökről volt szó, Nalaról és Mumbasaról. Illetve arról, hogy meg is lehet simogatni őket. Több se kellett nekem, rögtön változtattam is eredeti tervemen - ugyanis már talán tavaly novembere óta vágyom egy ilyen alkalomra, mivel akkor sajnos a tigriskölykök simogatásáról lemaradtam. Úgyhogy rögtön hívtam is anyuékat, hogy vasárnap inkább nézzük meg a kis oroszlánokat.
El is jött a várva várt nap. Kicsit féltem, hogy nem fogok majd tudni hozzáférni az oroszlánokhoz, akiket amúgy kétszer hoznak ki egy nap, 11-kor és 16-kor. Mi kb. ilyen fél tíz után érhettünk oda, és negyed 11-kor már inkább oda is álltunk a ,,kifutójukhoz" - most nem igazán jut eszembe jobb szó :$ Jól is tettük, mivel egyre kezdett gyűlni a tömeg.
És... 11-kor hozták is a két kis tündérfalatot. Eszméletlenül édesek voltak *-* A gondozójukon pedig, ahogy mesélt róluk, látszott, hogy mennyire szereti őket, és milyen odaadással gondoskodik róluk. Öröm volt nézni a kis csöppségeket. Sajna normális közös kép nem tudott készülni velük, mivel ahhoz túlságosan sokan voltunk, de legalább egy picit hozzájuk tudtunk bújni anyuval. Egy élmény volt. Plusz 1-2 hét múlva már kézbe is adják őket, úgyhogy figyelem lányok, -aki teheti- irány az abonyi állatkert, és egy jó tanács: szigorúan csak hétköznap! :) (Sajnos mi nem tudunk hétköznap menni :/)
A másik remek hír, hogy elvileg ősszel jönnek fehér tigriskölykök, úgyhogy szerintem naponta nézni fogom a
honlapjukat, hogy időben értesüljek :D
Maga az állatkert nem óriási - olyan, mint egy mini állatkert -, de végül is magán, nem is vár az ember nagyobbat. Igazat megvallva az oroszlánok miatt mentem, de a többi állat is nagyon aranyos volt. Rengeteg nyuszit leshetünk meg, miközben csak tömik a kis pofijukat azok a rettegett zabagépek. De láthatunk még jól megtermett, ,,edzőtermi" lovakat, örök kedvenc kecskéket, szamarakat. Felfigyeltem még egy zebrának álcázott kémre is ;D Majmokból sem volt hiány - bár a fehérpamacsos selyemmajmocskákat sajnos nem láttam, de lehet, hogy még túl kicsik a kiengedéshez, mindegy is. Az állatkert ficsúrjai is előszeretettel mutogatták magukat. Ki másról is lenne szó, mint a pávákról. Az egyiket közülük szabadlábra helyezhették, mivel tök lazán mászkált a ketrece körül.
Gyűrűsfarkú makikat is láthatunk, de kiszúrtam ám, hogy az egyik közülük Julien király a Madagaszkárból. Természetesen az állatkert királya, az oroszlán sem hiányozhat. Amúgy nagyon jó pofa volt, ugyanis megsértődött a gondozójára, és nem ment oda hozzá, mikor hívta, mivel reggel nem a simogatásával kezdte. Persze egy idő után beadta azért a derekát, és odament a ketrec falához egy kis simiért. És szerencsére itt is voltak szibériai tigrisek, az én örök kedvenceim. Volt még rajtuk kívül pár állat, tevék, egy játékos kis víziló és a többi.
De nem is húzom tovább a szót, jöjjenek a képek :)
u.í.: Bocsánat a nem túl jó minőségű képekért a kis oroszlánokról, de őket végig kameráztam, és a videóból vágtam ki a képeket :$
 |
Siesta time |
 |
Játék.. Játék.. Játék :D |
 |
Becserkészni a zsákmányt.... És elkapni. |
 |
Bitch please. I'm fabulous. |
 |
Áh, olyan édes *-* |
 |
Jaj, ne fotózz!... Látom ám, hogy fotózol :P |
 |
A tökélyre fejlesztett alvási póz xD |
 |
Halihóóóóóó! :P |
 |
Éhenkórászok xD |
 |
A legédesebb volt mind közül *-* |
 |
Tán valami problémád van a pózommal? HEEEE? |
 |
,,Gondolkodj libául" :D |
 |
Nagyfater, a hippi sztár xD |
 |
Boss ass bitch |
 |
Micsoda Frisur :P |
Összességében nekem tetszett :) Talán egy picit húzós az ára a maga 1400 Ft-os jegyárával, de egy ilyen élményért megéri. Amúgy csak így utolsó megjegyzésként, hogy aki esetleg úgy dönt, hogy elmegy megnézni őket, kalkulálja bele, hogy hétvégén nagyon sokan lesznek, és nem biztos, hogy előre tud majd jutni. Úgyhogy vagy hétköznap érdemes menni - a gondozó is mondta, hogy akkor sokkal jobb a helyzet, stb -, vagy pedig korán oda kell állni. Persze, igyekszik az ember átadni a helyét, de hát így se jut mindenki sorra ekkora tömegben.
Nektek volt már alkalmatok simogatni tigrist, oroszlánt vagy esetleg másmilyen vadállatot? Ha igen, akkor pont itt vagy teljesen máshol?
xoxo, Azu-nyan
Szuper lehetett! :) Sajnos még nem volt rá lehetőségem, pedig milyen jó lenne egyszer megszeretgetni őket.
VálaszTörlésOh, nagyon jó volt :) Remélem és hiszem, hogy majd neked is lesz rá lehetőséged ^-^
TörlésJuj Abony itt van tőlünk nem messze :) Régebben voltam ott párszor, viszont a fehér oroszlánkákat szívesen megnézném *-* Ügyesen lekaptad őket! :)
VálaszTörlésOh, az nagyon jó, tök szerencsés helyzetben vagy :) Pfuh, nekünk asszem egy picit többet, mint egy órát kellett utaznunk :D
TörlésSzerintem, ha majd tudod, nézd meg őket, mert nagyon édesek *-* ;)
És köszönöm ^-^
Én pénteken megyek, remélem lesz lehetőségem megfogni :) nagyon tündériék :)
VálaszTörlésNa, az szupi :) Képet kérek majd róla ;P Szerintem tuti lesz lehetőséged megfogni őket :)
TörlésÁh, azok, kis cukorbombák *-*
Engem miért nem vittél magaddal???? Legközelebb együtt megyünk!!!! :D
VálaszTörlésÉrtettem főnök! :P :D
TörlésEngem is vigyél! :D
TörlésLehet róla szó :P :D
TörlésAnnyira szeretném én is megnézni őket, olyan tüneményesek :)
VálaszTörlésUgye, milyen kis édesek? :) Ha el tudsz menni meglesni a kis csöppségeket, akkor képet kérek :P :) De ha esetleg most nem is tudod megnézni őket, biztos vagyok benne, hogy lesznek majd még ilyen alkalmak ^-^
TörlésHa gondolod megnézheted itt az én képeimet és elolvashatod az élménybeszámolómat: http://mimiseverydaylife.blogspot.com/2014/06/magan-zoo-abony.html :)
VálaszTörlésOh, már terveztem, hogy elolvasom, mikor megláttam instán a közös képeteket a kis oroszlánnal, csak jött ez az egész érettségis mizéria, aztán teljesen el kellett szakadnom a géptől xD :) Amúgy elképesztő képeket lőttél :)
Törlés