Futni jó, avagy megtérésem története

Szerintem anyumék néztek a leginkább elhűlve, amikor közöltem, hogy szeretek futni. Apa arcára a kétség ült ki, miközben próbálta eldönteni, hogy most nevessen vagy komolyan vegyen-e. Néha még magam is meglepődöm, hogy tényleg ez történt. De igen, futni jó. 

Világéletemben utáltam futni, egyszerűen borzalmas volt tesi órákon róni az ostoba köröket újra és újra és újra. Szörnyű volt, bosszantó és elviselhetetlen. Főleg, amikor már coopert is futottunk, na tessék engem békénhagyni vele gondoltam magamban mindig, amikor bejelentette a tanárnő. Egyszer kértem meg, hogy had hallgathassak zenét közben, de azt a választ kaptam, hogy zavarnám a többieket. Mondtam neki, hogy fülhallgatóval tenném, de a válasza ugyanaz volt. Mai napig nem értem, hogy függött össze a kettő. 

Aztán jött az egyetem, Szimi említette meg, hogy elmehetnénk néha futni a környéken, mondom jó, persze. Mentem párszor, de nem volt jó a cipőm hozzá, ráadásul az itteni járda olyan huplis, hogy visítani tudnék, akárhányszor csak odanézek. Már ahol van járda. Nem, nem igazán jött be. 

Vizsgák után otthon voltam huzamosabb ideig és eszembe jutott, hogy venni kéne végre egy rendes futócipőt. El is mentem a decathlonba és vettem egy olcsóbbat akciósan 4000 Ft-ért, utolsó darabot hoztam el a méretemben. Mondanom se kell, hogy teljesen más, mint a régi deichmannos, lapos talpú félig szakadt deszkás cipőm, amiben eddig jártam (utólag visszagondolva tiszta idióta vagyok, hogy egyáltalán voltam vele így kint). Egy igazi álom ezzel a cipővel futni és sétálni is, életem legelső igazi futócipője és imádom. Hihetetlenül csodás érzés felvenni és útnak indulni vele. A nyomorult járdán is jobb futni. 

Két jó barátommal a szakról kitaláltuk, hogy járjunk együtt futni, mind a hárman úgymond életmódot szeretnénk váltani, megbeszéltük kinek mik a céljai és mit szeretne elérni vele, hogy a másik kettő rugdoshassa, ha fel akarná adni. Jó ötlet volt, sokkal könnyebb így hármasban. Ők mutattak nekem egy futópályát az egyetem épületétől nem messze, ahol még jó kis emelkedő is van. Nem a legpuhább futópálya ugyan de jobb, mint a hepe-hupás béna járda itt a környéken. 

Nagyon megszerettem a futást, miután rájöttem két nagy hibámra a legelejéről: az egyik volt a nem megfelelő futócipő, a másik pedig az, hogy túl gyorsan futottam. Miután elkezdtem lassabban, egy kényelmes kocogós tempóban 3-4 km-ek mennek, múltkor hat is. Ez egy 20-30 perc körülbelül, abszolút megfelelő, előtte pedig mindig egy 4 km-es sétával nyitok, mert, annyi a házunktól a futópálya. Amúgy is a gyaloglást megfelelő bemelegítésnek érzem. 

Na és, hogy miért szeretek futni? Mert szól a zene a fülemben és magamra koncentrálok, gyakran a napomat veszem sorra és hogy mi van még hátra, gyakran a problémáimtól szabadulok meg így. Egy idő után igazából csak kikapcsol az agyam és mást nem érzek csak azt, hogy ez jó és szeretem csinálni.

Az órarendem miatt heti négy alkalmat tudok beilleszteni, hétfőnként pedig step aerobicom van. De szerintem ez tökéletesen megfelelő. Még csak most kezdtem bele komolyabban a sportolási rutinom kialakításába, sajnos megnehezíti a dolgom, hogy szerdán meg kedden is nyolctól-nyolcig szenvedek bent, így azok a napok kiestek a sportolási lehetőségek közül. Illetve valamit ki kellene találnom arra is, ha hazamegyek mit csináljak, mert otthon nem igazán lehet futni és ha lehetne is, nem szeretnék.

Hiába még minden kidolgozás alatt áll, hogy tökéletesen beilleszthessek mindent a napi rutinomba. Illetve az egézséges ételek világát is elkezdtem felfedezni. Szépen lassan, egyetemista budget mellett xD

Ti hogy álltok a futáshoz? Életmódváltáshoz? Szeretnétek ezzel a témával kapcsolatban több bejegyzést olvasni?

xoxo, Eni