Sziasztok! :)
Ismét itt, némi kihagyás után, de, mint ahogyan a mondás is tartja: jobb később, mint soha.
Elmaradásom oka, hogy rengeteget kellett tanulni, plusz egyetemen annyira jófejek voltak, hogy minden zh-t az utolsó két hétre sűrítettek be. Viszont ebben a félévben, ha ezek jól sikerültek, azzal lehetősége nyílt az embernek a vizsgák kiváltására. Szerencsére sikeresen vettem az akadályokat, így a szorgalmi időszakkal együtt végeztem. Bár a jegyekkel nem feltétlen vagyok megelégedve, de annyira kifáradtam, hogy úgy döntöttem, nem érdekel, nem megyek el javítani. A lényeg, hogy megvan és ezzel az első év letudva.. PIPA :)
A turai Schossberger-kastélyt már nagyon régóta meg akartam nézni, és végre sikerült. A kirándulást összekötöttem némi outfit fotózással is.
A kastély az egyszerűen meseszép, beleszerettem. Bár a falak már omladoznak, látszik rajta az idő múlása, de talán ez teszi még hangulatosabbá - persze azért remélem, egyszer renoválják majd egy picit, hogy ne csak képekről láthassuk, milyen is volt fénykorában. De még így is végig az járt a fejemben, bárcsak itt élhetnék. Gyönyörű. A Pálmaház rész pedig, hát elég annyit mondanom, a kedvencemmé vált.
Ha valaki kíváncsi a kastély történetére és egyéb infókra, akkor azt a kastély oldalán meglesheti. Kis érdekességképp, ez Angelina Jolie kedvence, akiről amúgy némi ,,képes kiállítás" is tárul a látogatók elé. Valamint több filmet is forgattak már itt, mint pl. a Holdhercegnőt.
Felnőtt: 950 Ft, diák: 750 Ft |
Pálmaház |
Sajnos a cipő csak az egyik képen látszott, onnan vágtam ki, ezért nem annyira jó a minősége :$ |
Valami meseszép *-* |
Ruha: New Yorker
Nyaklánc: Stradivarius
Gyűrűk: SIX
Karkötő: karácsonyi ajándék volt
Cipő: Deichmann
Ti jártatok már a Turai Kastélyban? És ha igen, hogy tetszett? Vagy van esetleg másik olyan kastély Magyarországon, amibe beleszerettetek? :)
xoxo, Szimi
Jajjjj de imádom ezt a kastélyt! *.* Mindenképpen meg akarom nézni egyszer élőben is. A legszebb magyar kastély szerintem. Tényleg olyan mint a mesékben. :) Az outfit nagyon csini, a vizsgákhoz pedig gratulálok! :)
VálaszTörlésMegéri megnézni, én imádtam *-* Az egyetlen baj, hogy már sok rész le van zárva, gondolom renoválni kéne, de ennek ellenére is imádtam :) Osztozok a véleményeden, szerintem is az egyik legszebb magyar kastély, igazi mesebeli :)
TörlésÉs köszönöm ^-^
Gratulálok a vizsgákhoz!:) Tényleg olyan mintegy magyar Disney kastély. Én még a Gödöllői kastélyt szeretem nagyon. :)
VálaszTörlésKöszönöm! :) :)
TörlésMost, hogy mondod, magyar Disney kastély, ez tetszik :D :)
A Gödöllői kastélyban még nem jártam, pedig itt van tőlünk egy köpésre, úgyhogy egyszer muszáj lesz sort keríteni rá :D :)
Tényleg nagyon szép ez a kastély... biztos ez is hozzájátszik, meg az outfit is el van találva, de néhány fotó veszélyesen professzionális lett! Főleg a negyedik és az ötödik outfites fotó tetszik nagyon, a kompozíció is, megy az enyhe monokromitása (van ilyen szó?) az egésznek:)
VálaszTörlésUgye milyen gyönyörű? :) Oh, szerintem a kastély szépsége sokat segített. Amúgy a rólam készülteket anyum lőtte, én csak néhol elmondtam, hogy hogy is szeretném :) De köszönöm, és örülök, hogy tetszenek ^-^
TörlésGyönyörű kastély*-* A ruhád pedig fantasztikus^^
VálaszTörlésUgye? :) Az tuti, hogyha lesz egyszer esküvőm, itt lesz a fotózás :D :D
TörlésKöszi :) Első látásra beleszerettem, úgyhogy ez olyan volt, aminél nem izgatott, hogy teljes áron kell megvennem :D