Top Social

Nyári insta összefoglaló

2015. augusztus 31., hétfő
Sajnos ehhez is elértünk, augusztus legutolsó napjához. Bár naptárilag csak szeptember tizennegyedikén kezdődik az egyetem nekem, szeptember beköszöntével már ráhangolódok azért. Amúgy is kell, hiszen nemrég kaptuk meg az órarendünket és a tantárgyaim nagy részét már hollandul fogom tanulni, úgyhogy a következő két hét a sminkes vizsgám mellett a holland nyelvbe való visszarázódást is jelenti. De ez a közeli jövő, én most a múltba invitálnálak titeket az instagram képeimmel :)


Szerintem még sosem volt annyira mozgalmas nyaram, mint az idei. Rengeteg élményt szereztem és rengeteg új dolgot próbáltam ki, aminek hihetetlenül örülök és biztos vagyok benne, hogy hideg téli estéken is megmosolyogtat majd egy-egy vicces emlékkép. 

#szenvedés

Hogyan máshogy is telhetett volna a nyaram eleje, mint vizsgaidőszakkal? Szerencsére mindegyik vizsgámat sikeresen teljesítettem, aminek rettentően örülök még mindig. És, hogy őszinte legyek, nem igazán várom már az újabb vizsgaidőszakot, de hát ez van, ami nem öl meg az megerősít, elvileg. 

Pakolás

Belgium

Rögtön vizsgaidőszak után elutaztam Belgiumba hat napra, még mindig nagyon örülök neki, hogy megtettem, mert csodálatos élmény volt. A blogon is írtam az utamról a bejegyzéseket róla itt és itt találjátok meg, ha még nem olvastátok volna :)

Úton

Skagen

Pár nappal azután, hogy hazaértem Belgiumból már várt is rám egy újabb út, ugyanis Dániába autóztunk a szüleimmel a testvéremhez. Ritka alkalom volt ez, a tesóm már egy ideje kint tanult, de most visszaköltözött hozzánk, így haza kellett juttatni őt meg a cuccait. Szóval autót béreltünk és uccu neki Dánia egyik északi pontja, Hjorring. Tizenhét órát autóztunk csak oda és az utunk se indult valami fényesen. A reggeli indulásnál bekrepált a telefonom és teljesen tönkrement, majd miután elhoztuk a bérelt autót kiderült, hogy abban nincs központilag áram, ezért a GPS lemerült. Mivel csak az én telefonomon van még GPS csöppet meg voltunk lőve, szóval maradt a jó öreg térképes módszer. Én pedig azon viccelődtem, hogy már csak az kellene, hogy a laminált térképünk is felgyulladjon, csak, hogy még kalandosabb legyen az utunk. 

Összesen három napot töltöttünk el Dániában, megnéztünk Hjorringet, ahol a tesóm tengette napjait, illetve, mivel relatíve közel volt, felautóztunk Skagenbe, Dánia legészakibb pontjába, ahol a Balti-tenger és az Északi-tenger találkozik. Itt pedig beledugtuk a lábunkat a hideg hűsítő vízbe. Fürödni nem fürödtünk, hiszen így is két pulcsi és azon felül kabát kombinációban sétáltunk :D

Szuvenír Belgiumból


Miután hazaértünk Dániából megint egy újabb impulzus ért, hiszen elkezdődött a sminktanfolyamom a világ legeslegjobb tanárával. A tanfolyamot még érettségi ajándékként kaptam, de csak idén sikerült elkezdenem, és így is két hónapom van az amúgy általában négy-öt hónapig is eltartó kurzusra. Szeptember kilencedikén lesz vége a vizsgámmal, ami miatt már most izgulok, hiszen elméleti és gyakorlati része is van. Nem is gondolnátok, mennyi mindent kell tudni a bőrről, bőrproblémákról és különböző termékekről, illetve összetevőikről és azok arányairól.


Szerencsére a barátnőimmel is sikerült összehozni egy két napos sátorozást, bár sajnos nem mindenki ért rá, így csak öten voltunk. Nagyon jól éreztem magam velük és remélem jövőre is sikerül egy ilyet besűrítenünk. Szerencsére az idő is jó volt.




A sátorozás után újra utaztam, megint a szüleimmel, most egy közelebbi helyszín volt a cél, méghozzá Rovinj. A dániai út után már csak nevettünk azon a hét órán, amit a kocsiban eltöltöttünk, hiszen az semmi volt. Meglepő mennyire átértékelődik az emberben a távolság fogalma egy hosszabb utazás után.

Rovinj, mint mindig most is csodálatos volt, örülök, hogy újra eljutottam Horvátországba és a tengerpartot továbbra sem lehet megunni. Két outfit bejegyzés készült az útról, amikbe csempésztem a városról is néhány képet, itt és itt megtudjátok tekinteni őket.


Az augusztusom, pedig már sokkal lazábban telt. Folyamatosan smink suliban tengettem a napjaim és augusztus huszadikán meg várt rám életem első sminkes melója. Bizony. Még mindig le vagyok sokkolva, hogy eljutottam idáig, de nagyon örülök neki. Egy rendezvényen kellett sminkelnünk és basszus, jó fárasztó. Ráadásul a 170 centimmel sokat kellett hajolgatnom az alacsony széken ülő vendégekhez, úgyhogy másnap a csípő és derékfájdalmamat pihentem ki. Még van mire gyúrnom állóképesség terén, az tuti.




Pár napja pedig, hogy megünnepeljük édesanyám szülinapját, ellátogattunk a Veresegyházán található Medveotthonba. Nagyon jól éreztem magam az állatok között, élmény volt figyelni őket és etetni mézzel. Nagyon aranyosak mind a medvék mind a farkasok. Szerintem szuper dolog ez az otthon és úgy láttam, hogy mindenki élvezte az ott létet.


És íme néhány finomság az elmúlt pár hónapomból. Reggelinél rászoktam a zabkására Szimi reggelis bejegyzése miatt próbáltam ki végre és wow! Nagyon finom és laktató étel, szuper vele kezdeni a napot, biztos vagyok benne, hogy suli időben is sokat fogok azt enni -nem beszélve a kávéról is mellette. Kedvenc nyári hűsítő italom citromos petrezselymes víz volt, ugyanis mindkét összetevő az anyagcserét hivatott felgyorsítani és a bőrt is szebbé varázsolják. Egyik kedvenc ételem a grillezett csirkehusi salátával, amit a Medveotthonban ettünk és az ország tortáját is sikerült megkóstolnom. Egyébként nagyon finom lett :)

Nos, ennyi lett volna az én nyaram, gyorsan elszállt tele új élményekkel, de azért a pihenésre is jutott némi idő.

Nektek, hogy telt a nyaratok? Hogy álltok a szeptemberhez?

xoxo, Eni
2 megjegyzés on "Nyári insta összefoglaló"
  1. Fura olvasni, hogy neked már megvan az órarended. Nekem csak október elsején kezdődik az egyetem, és első héten kapunk órarendet. :)
    Nagyon eseménydús nyarad volt,amint látom.
    Nem örvendek,hogy jön az ősz. Szerencsére még nagyon meleg van, így boldog vagyok.:D
    Puszi, Bogi :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nemrég került ki a szakom oldalára, pedig egyébként azt hittem tárgyfelvétel előtt pár nappal tudjuk majd csak meg xD Jó messze van akkor még neked a szemeszter kezdés, szerencsére :)
      Fú én már nagyon ki vagyok tőle, alig várom a hűvösebb időd, mondjuk mindig is az átmeneti idő volt a kedvencem :)

      Törlés