Szép lassan lemegy a 2015/2016-os nagy téli leárazás. Sőt igazából már véget is ért, maximum még néhány helyen vannak kint hagyva az ÁRLEÁRAZÁS táblák, hátha még be-be tudnak csalogatni ezzel pár embert.
Őszintén, csak én érzem azt, hogy egy csöppet túl korán kezdődött el ez az egész? Mármint emlékszem, tavaly ilyenkor még bőven tartottak a leárazások. Most meg karácsony után már meg is indult a roham. Na nem panaszkodni szeretnék, de nyomja piciny lelkemet, hogy sajnos, én, mint négy fal közé szoruló egyetemista a vizsgaidőszak alatt, ily módon lemaradtam -szinte- mindenről. Jó, nem mindenről, még 32-es (bershkás) farmert tudtam volna venni a vizslámnak - most komolyan, az a méret jó bárkire is?-, de sajnos vizslám nincsen, meg nem mintha öltöztetném, ha lenne is.
Úgyhogy már csak az új kollekcióból tudtam nézelődni, ami lényegében egyenlő azzal, hogy kevesebb ruhadarab több pénzért. De elég is ennyi a kicsit hosszabbra sikeredett bevezetőmből, lássuk mikkel gazdagodott a gardróbom.
(Már nem feltétlen emlékszem, hogy mi mennyibe került, szóval nem mernék megesküdni, hogy tényleg minden annyi volt, ahogy alább írom.)
Az ékszerek közül csak a két stradivariusos volt leengedve, a nyaklánc és a gyűrűk is 1500 Ft-ok voltak, a bershkas gyűrűk pedig 2000 Ft-ba kerültek.
Ez a cipő nagy álmom volt, már korábban kinéztem a Stradinak az oldalán. Majd mikor láttam, hogy 5600 Ft-ra le van engedve, nem várhattam tovább, elmentünk érte még január elején, nehogy elvigyék. És milyen jól tettük. Imádom, egyszerűen beleszerettem.
Kezem a szívemen, a Renoban mindig tudok jó cipőre bukkanni, és nagyon sokszor van náluk olyan árengedmény, hogy eleve le van árazva, és plusz még 50%-os kedvezmény is van rá. Így került ez a csoda is potom 3000 Ft-ba. Szóval érdemes időnként benézni.
Mostanában nagyon rászoktam a Zara-ra, szeretem a ruháikat minden tekintetben. Úgyhogy most is jött velem egy nadrág 7000-ért, egy farmer 9-10 000-ért, ezek teljes áron. Illetve leárazottak közül egy mesés szoknya, ami 3000 Ft, és egy top, ami csupán 2000 Ft volt.
Ez a Bershkás pihe-puha, szőrös pulcsi a másik, ami rögtön szerelem volt. Ám mégis viszolyogtam a megvételétől, mivel a 9000 Ft-os árat enyhén szólván húzósnak tartottam érte. De egyszerűen nem bírtam kiverni a fejemből. Még január elején pedig pórul jártam, hogy A tökéletes farmert nem vettem meg rögtön. Úgyhogy ezen rossz emlék miatt visszamentünk a pulcsiért egy héttel később - mellesleg már csak egy volt a méretemben. Az ing pedig amolyan fájdalomdíj volt az említett nadrág miatt, 5000 Ft-ba került. Azt hiszem erre IS mondják, hogy a vásárlásra egy nő mindig talál okot :D
A Clean & Clear tonik 1000 Ft körüli áron volt, már a másodikat fogyasztom ezzel belőle. A Garnieres arcradír szintén 1000 Ft körülire volt leengedve, ha jól emlékszem. A Rimmel Kate Moss nude rúzsból a 43-as árnyalat jött velem 1400 Ft-ért.
Ezeken kívül még vettem a H&M-ben egy szürke basic pólót 1500 Ft-ért, amire majd Enivel nyomtattatunk egy nagyon jó szöveget, de ha majd elkészül, úgyis meglátjátok egy outfites bejegyzésben - legalábbis remélhetőleg. Valamint még egy egyszerű, de nagyszerű testszínű melltartó is a kosárkámba került a H&M-ből 4-5000-ért. És mivel vásároltunk náluk, kaptunk két darab 25%-os, női fehérneműre vagy pizsire felhasználható kedvezményes kártyát valentin-nap alkalmából, amik szinte biztos, hogy ki lesznek használva.
Sminktermékek közül pedig a L'Oréal True Match alapozót hoztam még magammal, mivel a vakolatanyagom pont elfogyott. Ráadásul le is volt engedve, így 3600 Ft-ba került.
Ti miket vettetek a leárazások alatt? Vagy esetleg úgy jártatok, mint én?
xoxo, Szimi

A Bershka farmer hasonlaton nagyon jót nevettem :D Én is nézegettem őket és arra gondoltam, hogy kb 12 évesen férhettem volna be,e vagy annyi ideje kellene halottnak lennem hozzá. :D
VálaszTörlésKlassz dolgokat szereztél be, nagyon sajnálom, hogy nálunk nincs Stradi. Várom az outfit fotókat és a pólót! ;)
Örülök, hogy tetszett, és egyetértek veled :D
TörlésKöszi :) Sajnálom nagyon, hogy nincs Stradi, pedig ékszerekből, pénztárcákból mindig olyan csodákat hoznak ki :/ Igazán terjeszkedhetne jobban :D
Az outfit pedig jön, amint picit melegebb lesz :) Reméljük, tetszeni fog majd nektek :)
A L'Oreal alapozóról volt már szó, vagy lesz? Mindhalálig alapozó vadászaton leszek, most épp a L'Oreal körül legyeskedek. :D
VálaszTörlésOh, sajnos nem lesz szó róla, de elmondom most pár mondatban szívesen a véleményem :) Igazából nem vált a kedvencemmé, se ez, se a régi formula, annyi pozitívum, hogy ez az új legalább már nem annyira folyós, mint az elődje. Ha nem lett volna végszükséglet, meg nem szorít az idő, jobban szétnéztem volna, és nem ezt választom. Bár most tény, h nincs annyi bőrhibám -legalábbis nem ltáványosak-, meg nem olyan száraz a bőröm, de ellenkező esetben nem fedné el, a szárazságot meg kiemelné. A szemem alatti kis ráncocskákba is rendesen beleül, illetve egy idő után már zsíros tapintatú lesz az arcomon, szinte félek, hogy lefolyik xD Persze eleinte nem rossz, tűrhető, nincs ilyen maszk hatása, viszonylag természetesnek hat, de nem válik a kedvencemmé. Már csak azért se, mert a picit krémesebb állagúakat jobban preferálom :D De az alapozó vadászatot átérzem, piszok nehéz megtalálni a tökéletest.
TörlésA Stradivariusért ugyanúgy, mint Annának, nekem is fáj a szívem. :(
VálaszTörlésTényleg szörnyű, hogy nincs, még a ruháik nélkül meg is lennék, de a kiegészítőik, na azokért fájna rendesen a szívem :/
TörlésRám jó a 32-es Bershka farmer, csak itt Pesten elviszik az összeset mindig :( De tényleg :D
VálaszTörlésNekem még annál is kisebb kell. :D
TörlésAz Árkádban volt egy raklapnyi belőlük :D Mondjuk nálam a bershkás farmer az olyan, hogy van hogy a kisebb jó belőle, de van hogy a méretemben lévő meg kicsi rám, szóval vicces a méretezés xD
TörlésMondjuk akkor nektek se lehet könnyű a farmervadászat, bár ez már ilyen Murphy-törvénye eskü, hogy nem találni a megfelelőt :D
Azok az ékszerek olyan jól néznek ki *-* Egy kicsit én is lemaradtam a nagy leárazásról, tényleg a végét járja a téli kiárusítás (pedig még február bőven tél), bár ez saját hibámból.. egy felsőt azért sikerült féláron beszereznem, és még nem adtam fel teljesen a nézelődést :)
VálaszTörlésUgye, nem lehetett őket otthagyni, főleg ennyiért :)
TörlésSzörnyű komolyan, hogy már vége van szinte, bár ma voltam a Bershkában, és sikerült vennem egy csodás oxford pipellőt 3000-ért. Szóval még ne add fel :)
Szia! Nagyon tetszett ez a bejegyzés is.
VálaszTörlésNézz be hozzám kérlek, mert van egy meglepetésem számodra: díjat kaptál!:D:)
http://maniacgirlblog.blogspot.hu/2016/02/dijat-kaptam.html
Ne haragudj, hogy csak most tudok válaszolni :/ Amúgy nagyon szépen köszönjük a díjat! :)
TörlésSemmi baj:) Várom a bejegyzést;)
TörlésAmint alkalmunk lesz, megírjuk, és posztoljuk :)
Törlés