Nem vagyok egy nagy természetfotós, ennek, azaz egyszerű oka, hogy valamiért nehezen adom vissza azt a rengeteg szépséget, ami az erdőket járva fogad. Nehéz egy képen megjeleníteni a napfényt ahogyan megcsillan a leveleken, a fűben rohangáló madarak és kisállatok hangját úgy, hogy közben mi őket szemmel alig látjuk, inkább csak érzékeljük, hogy mennyi élet van körülöttünk. Annak ellenére, hogy nem sok tehetséggel áldott meg a sors ezen a téren, mégis szeretek próbálkozni és visszanézni az eredményét. Szerintem csak így fejlődhet az ember. Idén már kétszer is sikerült eljutnom a közeli erdőbe, ami nagy szó. Ráadásul készült néhány kép, amiket nem is utálok annyira, sőt egy-kettő még tetszik is, így ezeket hoztam egy kis mutogatásra, remélem tetszeni fognak nektek is :)
Mindig örülök, ha sikerül kimozdulnom itthonról és felfrissülhetek a természetben. Szerencsére van is rá lehetőségem, mert a falut körbeveszi egy nagy erdő. Szeretnélek titeket is buzdítani rá, most, hogy hűvösebb egy kicsit az idő és ha megtehetitek, akkor kiránduljatok egyet. Szakadjatok el a hétköznapoktól és szimplán élvezzétek a nyugalmat. Ha van kedvetek süssetek szalonnát is, jó program és isteni kaja :)
Ti szerettek kirándulni?
xoxo, Eni
Klassz képek! :)
VálaszTörlésJaj, köszönöm szépen! ^-^
Törlés