Mint már láthatták vasárnap, a blog betöltötte harmadik szülinapját is. Ma pedig abban a bizonyos bejegyzésben felbukkanó tortáról szeretnék írni nektek. Úgyhogy most egy újabb Receptsarok következik.
Ugyan észrevehettétek, hogy én tortaformában készítettem el, de maga a clafoutis piteformában készül. Ez egy francia édesség, magyarul tejes pite néven terjedt még el. Az eredeti édesség Limousin régióból származik, melynek népessége nem mondható túl nagynak, de híres a porcelánjáról, szarvasmarha tenyészetéről, tölgyeiről, na meg persze a fent említett desszertről.
Szerintem itt Magyarországon is mind jól ismerjük a helyi dialektusokat, vagy legalábbis az értetlenkedve nézést bizonyos szinonímák hallatán, mint pl. derelye-barátfüle, vagy talicska-furik és még sorolhatnám. Hát Limousinnak is megvan a saját dialektusa, ők az okcitán/provanszál nyelv egyik ilyenjét használják. Így a clafoutis az újlatin 'clafir' szóból ered, ami annyit tesz, hogy tölteni.
Hagyományosan cseresznyéből készítik, illetve benne hagyják a magját is a gyümölcsnek, mondván ez fokozza az ételnek az ízét. De egy jó sütinek a falatozása közben nem éppen kellemes magra harapni, na meg aztán a 19.századi nagy elterjedése óta már olyan gyümölcs mehet bele, amilyet csak akarunk, így a tradíciók elhalványultak az idő folyamán. (Zárójelben jegyzem meg, hogy a puristák szerint az ilyen átköltött verziók már nem nevezhetők clafoutisnak, hanem flaugnarde névvel kéne illetni őket.)
Ennyi lett volna ez a rövidke kitekintés, remélem nem volt túlzottan ellenetekre - egyébként ha érdekel titeket, ezen a linken eléritek az oldalt, ahonnan a legtöbb infot összegyűjtöttem.
Szerintem itt Magyarországon is mind jól ismerjük a helyi dialektusokat, vagy legalábbis az értetlenkedve nézést bizonyos szinonímák hallatán, mint pl. derelye-barátfüle, vagy talicska-furik és még sorolhatnám. Hát Limousinnak is megvan a saját dialektusa, ők az okcitán/provanszál nyelv egyik ilyenjét használják. Így a clafoutis az újlatin 'clafir' szóból ered, ami annyit tesz, hogy tölteni.
Hagyományosan cseresznyéből készítik, illetve benne hagyják a magját is a gyümölcsnek, mondván ez fokozza az ételnek az ízét. De egy jó sütinek a falatozása közben nem éppen kellemes magra harapni, na meg aztán a 19.századi nagy elterjedése óta már olyan gyümölcs mehet bele, amilyet csak akarunk, így a tradíciók elhalványultak az idő folyamán. (Zárójelben jegyzem meg, hogy a puristák szerint az ilyen átköltött verziók már nem nevezhetők clafoutisnak, hanem flaugnarde névvel kéne illetni őket.)
Ennyi lett volna ez a rövidke kitekintés, remélem nem volt túlzottan ellenetekre - egyébként ha érdekel titeket, ezen a linken eléritek az oldalt, ahonnan a legtöbb infot összegyűjtöttem.
Az elkészítése amúgy nagyon egyszerű, nem kell hozzá más, mint:
- 500 g cseresznye - nálam ez meggy volt
- 110 g liszt
- 1/2 tk só
- 50 g cukor
- 220 ml tej
- 4 tojás
- 50 g olvasztott vaj
- 1 vaníliarúd
A száraz hozzávalókat összekeverjük, hozzáöntjük a tejet, majd pedig jöhet egyenként a tojás és végül a vaj, folyamatos kevergetés mellett. Ha megkaptuk a csomómentes tésztánkat, adjuk hozzá a vaníliarúd kikapart magjait. A piteformát vajazzuk ki, potyogtassuk bele a meggyszemeket.
Itt jegyezném meg, hogy tényleg a gyümölcsöt tegyük először, és az öntsük fel a tésztával, mert úgy lesz az igazi. Nem mintha annyit számítana, de tény és való, hogy tradicionálisan így szokták. Én mondjuk ezt a lépést ,,elrontottam" olyan értelemben, hogy fele-fele arányban csináltam a meggy beleszórását, de igazából nem oszt nem szoroz.
A másik, hogy gondolom senkit sem lep meg, hogy maga tészta mind ízügyileg, mind állagra hasonlít a palacsintatésztára. Emiatt kicsit féltem, hogy majd ki fog folyni a tésztaformából, de szerencsére nem történt semmi ilyen.
Ha ez megvan, mehet is a 200°C-ra előmelegített sütőbe, ahol 35-40 percig sütjük - én talán picit előbb vettem ki, mint kellett volna, így a közepe nem sült át rendesen. Illetve nekem a meggy sok levet eresztett, szerintem kukoricakeményítő tudná orvosolni ezt, lehet legközelebb teszek bele egy nagyon keveset, hogy kicsit megfogja.
Itt jegyezném meg, hogy tényleg a gyümölcsöt tegyük először, és az öntsük fel a tésztával, mert úgy lesz az igazi. Nem mintha annyit számítana, de tény és való, hogy tradicionálisan így szokták. Én mondjuk ezt a lépést ,,elrontottam" olyan értelemben, hogy fele-fele arányban csináltam a meggy beleszórását, de igazából nem oszt nem szoroz.
A másik, hogy gondolom senkit sem lep meg, hogy maga tészta mind ízügyileg, mind állagra hasonlít a palacsintatésztára. Emiatt kicsit féltem, hogy majd ki fog folyni a tésztaformából, de szerencsére nem történt semmi ilyen.
Ha ez megvan, mehet is a 200°C-ra előmelegített sütőbe, ahol 35-40 percig sütjük - én talán picit előbb vettem ki, mint kellett volna, így a közepe nem sült át rendesen. Illetve nekem a meggy sok levet eresztett, szerintem kukoricakeményítő tudná orvosolni ezt, lehet legközelebb teszek bele egy nagyon keveset, hogy kicsit megfogja.
Tálalásnál meg szokták hinteni porcukorral, de mindenki a maga ízlése szerint döntse el, hogy szeretné-e vagy sem.
A receptet köszönöm Balogh Katának, az InspirationHolic írójának :)
Remélem tetszett ez a bejegyzés, és nem bánjátok, hogy vittem bele egy kis történetmesélést is.
Puszi, Szimi
Jól hangzik, tuti ki fogom próbálni :) :*
VálaszTörlésÉrdemes szerintem :) ^-^
Törlés